Prof. Dr. Heim Pál neve máig fogalom a hazai gyermekgyógyászatban. Nemcsak orvosként, hanem gondolkodóként, nevelőként és értékteremtőként is maradandót alkotott. Életműve túlmutat a szakmai teljesítményen: szemlélete, embersége, elkötelezettsége a gyermekek iránt generációk példaképe lett. Megalapította az első hazai gyermekgondozónői képzést. A specializációt a jeles professzorról nevezték el, és a végzőseit „Heim-nővéreknek” hívták. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet méltán viseli a nagy formátumú professzor nevét, és ma is őrzi szellemi hagyatékát – hangsúlyozta Dr. Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató főorvosa, a Magyar Gyermekorvosok Társasága elnöke.
Dr. Nagy Anikó hozzátette: Prof. Dr. Heim Pál életműve ugyanakkor nemcsak a gyermekkórházi ellátásban hagyott nyomot, hanem a hazai orvos-, és nővérképzésben is, így az emlékév elindítása sem csak róla szól, hanem a teljes magyar gyógyító és ápolói közösség megbecsüléséről. A cél, hogy az emlékév tartalmas programjai révén jobban megismerhesse az egészségügyben dolgozók köre, valamint a laikus közönség Heim Pált: az orvost, az embert, és a mai kor számára is érvényes eszmeiségét. „Örökül hagyta ránk, hogy nemcsak a test gyógyítása, hanem a lélek védelme is fontos, a beteg gyermek pedig nem csupán klinikai eset, hanem egy teljes világ, amely figyelmet, szeretetet és reményt igényel” – fogalmazott a főigazgató-főorvos.
A „Gyógyító örökség” mottójú Heim Pál 150 – emlékév országos gyermekrajz-pályázattal veszi kezdetét, amelyet közösen hirdetett meg a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, a Magyar Gyermekorvosok Társasága, valamint a Házi Gyermekorvosok Egyesülete, együttműködve a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájával, a Semmelweis Egyetem Gyermekklinikájával, valamint a Klebelsberg Központtal. Az „Én és az én doktor nénim/doktor bácsim című pályázati felhívás célja, hogy a gyermekek rajzos formában mutassák meg, mit jelent számukra a gyógyítás, a gyógyulás, és milyen a kapcsolatuk a gyermekorvosukkal, ő hogyan segít egészségesnek maradni, legyen szó akár egy fontos vizsgálatról, egy kedves gesztusról, egy emlékezetes beszélgetésről vagy egy derűs helyzetről.
Prof. Dr. Heim Pál professzor unokája, Heim Zsuzsanna, örömmel vállalta el a megtisztelő felkérést, hogy a rajzpályázat szakmai zsűrijének tagjaként részt vegyen a beérkező pályaművek értékelésében. Szakértelme és személyes kötődése révén nemcsak hitelesebbé, hanem különleges, bensőséges tartalommal is gazdagítja az emlékév e kiemelt nyitóeseményét.
A Heim Pál 150 – emlékév nagyszabású programsorozatának része lesz idén egy ismeretterjesztő kampány Prof. Dr. Heim Pál szellemi örökségének bemutatására, a rezidensek és orvosok számára meghirdetett tudományos verseny, ápolóknak szóló Heim-nővér szakmai továbbképzés, szoboravatás a nevét viselő gyermekkórházban, továbbá egy nagyszabású komolyzenei emlékkoncert a Zeneakadémián. A jeles professzor szerteágazó és úttörő munkásságát szemlélteti majd a Budapesten tartandó tudományos emlékkonferencia, valamint a Magyar Gyermekorvosok Társaságának Gyermekgyógyászat című tudományos folyóiratának egy teljes száma is.
Dr. Nagy Anikó PhD
a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató főorvosa
a Magyar Gyermekorvosok Társasága elnöke
Budapest, 2025. augusztus 14.
Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
Magyar Gyermekorvosok Társasága
